Putyin választhat: deal vagy önsorsrontás

Pár hete baljós, setét fellegek kezdtek el gomolyogni a Donald Trump hivatalba lépésekor öles léptekkel elinduló ukrajnai béketeremtés felett: fehér házi megszégyenülését követően az eszköztelenül maradt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kötélnek állt, ám Oroszország látványosan lassítani kezdte a tűzszüneti tárgyalásokat. Bár az energetikai infrastruktúra támadásának kölcsönös szüneteltetése nagyobb eredmény, mint amit valaha bárki elért az orosz–ukrán háború diplomáciai frontján 2022 óta, azért ez mégiscsak a minimumprogramok minimuma volt, messze kisebb előrelépés nemcsak az ukránok által elfogadott teljes körű fegyvernyugvásnál, de az európai hajlandók koalíciója által javasolt légi és vízi tűzszünetnél is. És – tetszik, nem tetszik – most nem Ukrajna, nem a Nyugat, hanem Oroszország lassította a békefolyamatot. Azért, mert a hadszíntéren előnyben lévő országként most ez az érdeke, ellentétben 2021 végével, 2022 tavaszával és főleg 2022 őszével, amikor sokkal inkább orosz érdek lett volna a mielőbbi tűzszünet és béketárgyalás.

Henry Kissinger óta tudjuk, hogy a nemzetközi megállapodás nem több egy darab papírnál akkor, ha betartása nem szolgálja valamelyik fél érdekét; nem a bizalom vagy a nemzetközi jog, hanem az egyértelmű önös érdek az államközi megállapodások sérthetetlenségének legfőbb őre. Szintén Kissinger óta széles körben ismert, milyen borzasztóan nehéz tárgyalópartnerek az oroszok. Az első moszkvai elnöki látogatást és a hidegháborús feszültségek masszív csökkentését a háttérből letárgyaló amerikai külpolitikai géniusz két örökbecsű gondolatot írt le az oroszokkal való tárgyalásról a leginkább kilogrammban mérhető emlékiratainak első kötetében, a Fehér házi éveimben az 1970-es évek végén. Az egyik: az oroszok bármikor hajlandók eljátszani külföldi tárgyalópartnerük hosszú távú előnyökre váltható jóindulatát piti előnyökért. A másik: az orosz diplomácia rákfenéje a maximális előny makacs kergetése. Az állandó nyomás időnként felőrli az ellenállást, ám gyakran visszaüt azáltal, hogy megszünteti a partner minden érdekét a tárgyalások folytatásában – így aztán nemhogy a maximális eredményt nem érik el az oroszok, hanem egyenesen nem nyernek semmit.

Ez a pont érkezhetett el múlt héten Washington számára: Moszkva oly mértékben nem volt hajlandó engedni maximális követeléseiből – Ukrajna lefegyverzése, NATO-perspektívájának feladása és az orosz alkotmány szerint Oroszországhoz tartozó négy ukrán terület elcsatolása –, hogy az már-már elvette az Egyesült Államok kedvét béketeremtési kísérletének folytatásától. Jól áll a hadszíntéren Oroszország, szó se róla, de azért annyira jól, hogy Ukrajna olyan területeket is átengedjen neki, melyeket katonailag meg sem hódított, nem áll.

Válaszút elé került tehát Vlagyimir Putyin: elfogadja azt az óriási csomag engedményt, melynek megadására Donald Trump látványosan hajlandó – Ukrajna NATO-tagságának kizárása, a szankciós rezsim eltörlése, a donbaszi orosz hódítás csendes tolerálása és akár a Krím orosz területként való elismerése –, vagy még két lyukas garasnyi előny reményében sutba dobja a legjobb alkut, amit valaha a Nyugattól kapni fog, elidegenítve magától mindenkit a Nyugaton, aki eddig bármennyi megértést tanúsított iránta. Változatlan orosz álláspont mellett az USA nem tárgyal tovább – ezt világossá tette Marco Rubio külügyminiszter. Putyinnak Trumpék felkínálták a választást a önsorsrontás régi orosz történelmi mintázata és a pragmatikus deal között. A húsvéti tűzszünet váratlan orosz gesztusa jelzi: Moszkva legalább felismerte ezt a helyzetet. Hogy a kormányt a helyes irányba húzza majd, abban csak reménykedhet minden békepárti.

Fotó: Alexei NIKOLSKY / POOL / AFP